Ádventi esték Tengelic, Faluházban

Hozzászólás

Hölgyeim és Uraim, Látogatóim!

Az idén is megrendezésre kerül a hagyományos Adventi esték sorozat a Faluházban.

Tegnapi nap a Nyugdíjasok és az ötödik osztályosok adtak elő közös műsort, majd a Kajsza család fúvósai adtak gyönyörű koncertet.

A rendezvényt süteményes, zsíros kenyeres, forralt boros és forró teás közös csillagszóró gyújtás zárta…

Ma december 21 –n este az Óvodások, a Mécses csoport és a Tengelic-Szőlőhegyi csoport lépett fel, fogadják a képeket szeretettel!

(képek vágatlanok, szerkesztetlenek-bárki számára elérhetőek és letölthetőek)

Kedves Látogatóim!

Elérkeztünk rendezvénysorozatunk harmadik befejező napjához. Tegnap este a pécsi Unicum Lauda adott csodálatos élményt a hallgatóknak. Majd a Bartina Zenekar tartott rendkívüli zenés fizikaórát a házi hangszerkészítésről. Olyan fergetes műsor volt, hogy mindkét előadást vastaps jutalmazta!

Polgármester úr, a jelenlévő közönségnek megköszönte az eddigi együttműködést és pohárköszöntős jókívánságait tolmácsolta az ünnepekre. A köszöntőt meg koronázta -  Jilling Tibor – mesterszakácsunk kecskehúsos csodálatos meleg szendvicse. A kellemes estén végig szórakoztatta a közönséget a Bartina Zenekar csodálatos szép magyar zenéje…Köszönjük a szíves vendéglátást és a műsorokat!

Áldott, Békés Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván a riporter is, Boda László – a Tengelici Hírnök fotósa

Reklámok

UNIKUM LAUDE műsora-Tengelicen 2011

Hozzászólás

Kedves Látogatom!

Csütörtök este nagy sikerrel adott műsort a pécsi UNICUM LAUDE énekegyüttes A tengelici Faluház színháztermében.

Bemutatkoznak:

Az UniCum Laude Énekegyüttes 1994-ben alakult.
Tagjai: Csapó József – kontratenor, Meláth árpád – tenor, Mits Arnold – tenor, Pécsi Csaba – bariton, Kutnyánszky Csaba – bariton, Dobos László – basszus. Az együttes valamennyi tagja magas szintű kórusmúlttal rendelkezik, néhányan szólistaként is vállalnak fellépéseket. A kamaraéneklés igazi kihívás minden énekesnek, hiszen így mód van az egyéni elképzelések megvalósítására.

Az UniCum Laude már nevében is tükrözi műsorpolitikáját, amely a zenetörténet széles rétegeinek ritkán hallható, különleges darabjaira épül. Az együttes repertoárjában megtalálhatók a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei, csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs zene képviselői, vagy azok az igényes pop-átiratok, melyek az 1999-ben megjelent első lemezükön hallhatók. Talán különleges az a hangzásvilág is, melyet a hat férfiénekes mutat be.

Több alkalommal rögzítette műsorukat a Magyar Rádió, 1998-ban a Magyar Televízió portréműsort készített az együttessel. 2001-ben jelent meg a karácsonyi válogatást tartalmazó lemezük, 2005 őszén a Lamentáció című egyházzenei albumuk, 2007-ben pedig "In concert" címmel adtak ki lemezt.

Az UniCum Laude rendszeres közreműködője a Filharmónia koncertsorozatainak. Az együttes Ausztria, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Franciaország, Belgium és Tajvan közönsége előtt is bemutatkozott.

Honlapjuk címe: http://www.unicumlaude.hu/

A műsor után vendéglátás volt a Faluházban, kellemes szórakozás mellett…

Kellemes böngészést! Ezzel véget ért a Karácsonyváró esték sorozat Tengelicen.

ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁN MINDENKINEK A “KRÓNIKÁS”!