Kívánatos lenne, ha a kommunista megtorlások résztvevőit felelősségre vonnák, az ilyen embereknek ugyanis börtönben lenne a helyük, nem a Rózsadombon – mondta lapunknak Wittner Mária ötvenhatos forradalmár, egykori halálraítélt a Biszku Béláról készített Bűn és büntetlenség című film kapcsán. Skrabski Fruzsina, az egyik alkotó lapunknak elmondta, a filmet júliustól vetítik a mozikban.
Időközben három folyóméternyi anyagot kapott a rendőrségtől Balsai István, a 2006. október 23-i rendőrterrort vizsgáló miniszterelnöki megbízott. Balsai felhatalmazása kiterjed minden olyan titkosított nemzetbiztonsági irat beszerzésére, amelyre az eddigi jó szándékú vizsgálatoknak – így a Civil Jogász Bizottságnak – nem volt lehetőségük. A vizsgálat több hónapig tarthat. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségének megállapításáról nincs szó.
Reklámok